Görög Ibolya protokoll szakértő szerint: "A kiegészítők nagyon fontosak. Ugyanaz a kosztüm toppal három féle sállal már három különböző öltözet. A selyemsálak, kendők nagyon öltöztetnek. A kiegészítők - határidő napló, irattartó, táska, cipő, pénztárca stb. - bőrből legyenek. A tollunk is árulkodik - soha ne hordjunk műanyag tollat, még ha hajlamosak vagyunk elveszíteni is."

 

 

Szólj hozzá!

Bookmark and Share

Címkék: bőr kiegészítő toll sál selyem

Vannak-e alapvető szabályok, amelyekre ügyelniük kell?

"Az üzleti életben a szerepünk elsősorban nem a Nő kommunikálása. A hangsúlyt a tudásunkra kell helyezni, a nőiesség megtartásával. Javaslom, hogy olyan frizurát válasszunk, amelyik a homlokot szabadon hagyja (ugye a "tudás helye"). A hosszú haj soha ne lobogjon. Nem árt egy kis smink. A kezünk legyen ápolt, de a körömlakk ne legyen feltűnő színű. Ne hordjunk sok ékszert - sőt, minél kevesebbet. Használhatunk jó minőségű bizsut is.

Csizmába, bokacsizmába ne maradjunk, ez azt jelenti, hogy most érkeztünk, vagy már mennénk haza. Elegáns a vékony talpú, nem túl magas sarkú cipő. Még nyáron sem hordjunk minden lábujjat látszódni engedő szandált. Nyáron hétköznap, ha a lábunk szép barna, szőrtelen és a sarok is ápolt, nem baj, ha nem hordunk harisnyát, de fontosabb tárgyalásra, ceremóniákra kell. A szoknya érjen a térdig, a vállunkat soha ne hagyjuk szabadon. Legjobb például nyári nagy melegben egy vékony pántos ujjatlan felső és rá egy kigombolt, könyékig érő selyemblúz. A kézitáskánk legyen kicsi és hordjunk mellé bőr irattartót, esetleg női aktatáskát." - Görög Ibolya protokoll szakértő.

Szólj hozzá!

Bookmark and Share

Címkék: görög ékszer szandál csizma ibolya szoknya

Ha valaki azt akarja, hogy komolyan vegyék, akkor kerülnie kell öltözködésében az extravaganciát. A csípőig felhasított szoknya elfogadható estélyen, baráti körben, de nem megfelelő hivatalos üzleti összejövetelen.

Az öltözködésben négy dolgot javasolok figyelembe venni:

- mindenki az egyéniségét fejezze ki az öltözködésével,
- fel kell mérni az alkati adottságokat,
- legyen színharmónia az öltözködésben, lényeges, hogy
- mindig az alkalomhoz igazodjon.

 

Kosztümök >

Szólj hozzá!

Bookmark and Share

Címkék: harmónia elegáns kosztüm

A jól felkészült üzletember, köztisztviselő tudja, hogy mind a társasági, mind az üzleti-, hivatali élet illemszabályainak ismerete előnyt jelent számára akkor, ha a helyzettől függően mindegyiket egyformán képes alkalmazni.

Az öltözködésnek van egy olyan szerepe, hogy stílusában és az elegáns színeiben jelzést ad a hivatal és a cég filozófiájáról. A hölgyek a hivatásuk és a nőiességük közötti kényes egyensúlyt szeretnék mindenkor megtartani.

Amit tanácsolni lehet: a hölgyek legyenek visszafogottak, ugyanakkor legyenek meggyőzően elegánsak.

Forrás: protokoll-etikett.hu

Szólj hozzá!

Bookmark and Share

Címkék: öltözködéskultúra

A buggyos ujjú felsőket kifejezetten a vékony hölgyeknek találták ki. Nem hat túl nagynak a vékony váll miatt, viszont csodásan áll, hiszen picit vastagítja a vállat és a kar felső részét. Különben is, a buggyos ujj újra divatos!

Viseljünk bátran magas sarkút, hiszen ez hangsúlyozza a szép hosszú lábakat!

A vékony hölgyek felejtsék el a feketét!! Bátran vegyenek fel élénk színeket, a fekete nadrág helyett viseljünk, farmerszínűt, pirosat, sárgát, cikláment.

Nem csak a csípő fazonú nadrágok, szoknyák, hanem a magas derekú holmik is a vékony hölgyeknek valóak. A magas derék igazán csak vékony sziluetten, vagyis vékony derékon mutat jól.

További elegáns női ruhák >>


 

Szólj hozzá!

Bookmark and Share

Címkék: vékony elegáns magassarkú szoknya joy divatház buggyos

Általában a vékony testtel kicsi mellek társulnak, ezért ne vegyél fel kivágott, mély dekoltázsú felsőt, hiszen nem szabad azt hangsúlyozni, ami nincs! Válasszunk csónak nyakú, normális kivágású felsőket! Akár garbókat is, melyek mostanában újra nagyon divatosak.

A vékony lányok vékony karral és vállal rendelkeznek. Kerüljük a spagetti, és túl vékony pántos dolgokat, hiszen ezek csak még jobban kiemelik a vékony vállat! Ha ujjatlan felsőt viselünk, figyeljünk arra, hogy a top pántja minél vastagabb legyen! Kerüljük a nyakba akasztós felsőket, hiszen úgy jobban látszik a csontos váll!

Manapság divatosak a skinny nadrágok, vagyis a túl szűk, bőrhöz tapadó nacik. Ezek a nadrágok szinte senkinek nem állnak jól, hiszen a duci lányoknak kiadja a feleslegüket, a túl vékonyaknak pedig kiemeli a piszkafa lábait. Próbáljunk meg olyan nadrágokat viselni, amelyek egy picit bővebbek a comb résznél, de ügyeljünk arra, hogy a nadrág ne legyen a fenéknél bő!

A túl mini szoknyákkal is vigyázni kell, hiszen azok a túl vékony, piszkafa lábakon se mutatnak jól!

Elegáns női ruhák >>

Szólj hozzá!

Bookmark and Share

Címkék: mell vékony szoknya pánt joy kar dekoltázs divatház

Rengeteg helyen olvashatunk a molett nőknek szóló öltözködési tippekről. De mi a helyzet a vékony hölgyekkel?

Lehet, hogy nehéz elhinni, de rengeteg olyan lány van, aki szeretne egy kicsit formásabb lenni, szeretne néhány kilóval többnek tűnni. Manapság mindenhol a fogyni vágyó, duci, túlsúlyos emberekről hallunk, de mi a helyzet azokkal a lányokkal, akik egy picit nehezebbek szeretnének lenni? Itt nem az anorexiásokra, és a bulímiásokra kell gondolni, akik betegség miatt olyan soványak, hanem azokra, akik alkatuknál fogva, genetikailag nagyon vékonyak, és hiába szeretnének hízni, még a sok evéssel sem megy. Ennek fő oka lehet a gyors anyagcsere.
Ők ugyanúgy szeretnének kicsit teltebbnek kinézni, mint a duci lányok vékonyabbnak, és a túl vékony lányok sem vehetnek fel akármit!

Holnap kiderül mit javaslunk nekik!

Addig is Joy Divatház >>

Szólj hozzá!

Bookmark and Share

Címkék: hízás vékony javaslat elegáns öltözködés

Ha nem tökéletes az alakja, és van némi feleslege akkor sincs arra kárhoztatva, hogy kizárólag a négy fal között viselje a nyári ruháit. Szerencsére léteznek olyan fazonok, amelyek jótékonyan kendőzik a nagyobb popsit, a pocakot vagy az úszógumis csípőt, így akár 20 kilóval kevesebbnek nézhet ki, mint amennyi.

  • Kerülje a nagy, grafikus mintákat, mert ezek még jobban erősítenek.
  • Ne viseljen csípőre tapadó, rövid ruhát sem.
  • Jó választás a test vonalát követő, de nem a testre tapadó, A vonalú fazon vagy a laza baby-dollhoz hasonló szabású, lenge ruha.
  • A ruha érjen a térde alá.
  • A derekán (nem a csípőn!) lévő széles övvel további kilókat leplezhet.


Forrás: nlcafe.hu

Szólj hozzá!

Bookmark and Share

Címkék: divat ruha nyár kényelmes

6. Magas sarok – a karcsúbb alakért

Ha teheti, viseljen magas sarkú cipőt a nadrágokhoz is. Így hosszabbnak fog tűnni a lába, és egészében is vékonyabbnak fog hatni az alakja. A divatszakértők általában azt tanácsolják, hogy hegyes orrú cipőt válasszunk, ne kereket.

7. A függőleges csíkok elrejtik a plusz kilókat

Ha csíkos ruhát szeretne, válasszon függőleges csíkozásút. A függőleges vonalak optikailag meghosszabbítják a testet, hiszen a szem tudat alatt követi a ruha mintáját; így függőleges csíkozású ruhában karcsúbbnak és magasabbnak tűnhet. Ebben az esetben is igaz, hogy az egyszerű jobb. A többféle vastagságú csíkok és a túl sok szín zavaró a szemnek, így nem érjük el a kívánt hatást.


8. Használjon kiegészítőket!

Használjon különféle kiegészítőket, például hosszú nyakláncokat. A fényes és ízléses nyakláncok, amelyek a mellig, vagy akár a derekig érnek, karcsúbbá fogják varázsolni.

 

 

 

9. A megfelelő szoknyahossz

Ügyeljen rá, hogy szoknyáinak hossza tökéletes legyen. Kicsivel térd alattig érjenek, hogy lábának karcsúbb részeit hangsúlyozzák. A rövidebb szoknyák azt a területet is megmutatják, ahol a legtöbb felesleg van, a hosszabbak pedig öreges, divatjamúlt hatást kelthetnek.

10. Az Önnek megfelelő méretben vásároljon!

Csak a saját méretében válasszon ruhát! Ez a szabály magától érthetődőnek tűnhet, de - főleg, amikor kevés az önbizalmunk - hajlamosak vagyunk túl nagy méretű ruhákat felvenni, amelyekben csak kövérebbnek látszunk. A túl szűk ruhák pedig túlságosan kiemelik a súlyfelesleget, ezért szintén kerülni kell őket.



Forrás: noiteazo.hu

Szólj hozzá!

Bookmark and Share

Címkék: divat elegáns csinos kényelmes

Szólj hozzá!

Bookmark and Share

Címkék: divat elegáns kosztüm

Szeretne a divat segítségével még karcsúbbnak és szebbnek látszani, mint amilyen?

A megfelelő ruhával és kiegészítővel erőfeszítés nélkül érhetünk el csodákat az alakformálás területén. Olvassa el 5 divattanácsunkat, amelyek segítenek abban, hogy még vonzóbbnak és kívánatosabbnak tűnjön! 

1. Asszimetrikus ruhák

Vásároljon olyan ruhákat, amelyek nem tapadnak a testéhez. A nagyméretű kiegészítők, az asszimetrikus formák és az ügyes szabás elrejti a felesleges kilókat a problémás területeken. Ügyeljen rá, hogy a megfelelő méretű ruhát vásárolja meg, mert csak az Önre illő darabok teszik szebbé az alakját.

2. Tegye hosszabbá a nyakát és a felsőtestét!

Sportos V-nyak. A V-kivágástól vékonyabbnak fog tűnni a nyaka. Minél mélyebb a dekoltázs, annál karcsúbbnak látszik majd a felsőteste.

 

 


3. Maradjon az egyszerű formáknál!

Kerülje a rakott anyagokat! Mindegy, hogy rakott szoknyáról vagy valamilyen más rakott jellegű ruhadarabról van szó, a rengeteg anyag - ugyanúgy mint a túlzásba vitt kiegészítők - teltebbé teszik az alakot. Előnyösebb, ha az egyszerű formákat választja.

4. Egyszínű ruhák

Hordjon egyszínű ruhákat. Azt már biztosan rengetegszer hallotta, hogy a fekete slankít; de azt csak kevesen tudják, hogy a sötétbarnával, a tengerészkékkel és a grafitszürkével ugyanazt a hatást lehet elérni.

 


5. Tedd karcsúbbá egész testedet!

Ha nadrágot visel, a nadrág szára majdnem a földig érjen. Olyan hosszúságú nadrágot válasszon, aminek a vége és a föld között csak 1 centiméter van. Kerülje a trapéznadrágokat! Az egyenes szabású nadrágokban vékonyabbnak és hosszabbnak tűnik a láb.

 

 

Forrás: noiteazo.hu

Szólj hozzá!

Bookmark and Share

Címkék: tipp divat elegáns karcsú

Nagyon úgy tűnik az idei nyáron is megbolondulnak a nők a hárem- vagy basanadrágért, negatív felhangon: buggyosgatyáért.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A hódító út három éve kezdődött, s nagyon valószínű, hogy nem idén fog véget érni. Ebből látszik, vagy éppen ezért (ki tudhatja) rengeteg ismert hölgy választja különböző eseményekre, vagy mint ahogy itt láthatjuk, az utcára akár.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Joy Divatház>>

 

Forrás: noiteazo.hu

Szólj hozzá!

Bookmark and Share

Címkék: divat nyár nadrág háremnadrág

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Bookmark and Share

Címkék: ingyen akció

Istennő-effektus

Ha még nem tettük meg, a szezonközepi leárazásokon mindenképp szerezzünk be egy maxiruhát, ugyanis igazi multifunkcionális darabról van szó: viselhetjük nappal lapos szandállal, este pedig magas sarkúval vagy platformszandállal. Alacsonyabb termetű nőknek javasoljuk, hogy maxiruhához mellőzzék a lapos lábbelit, hiszen ez a fazon magasabb alkaton mutat igazán jól.

 

 

 

 

 

 

 

 


Színes kartonruhák

Ha mélyebbre ásunk nagyanyáink vagy anyáink szekrényében, egy kis szerencsével kiváló állapotú darabokat találhatunk. Mielőtt bárki kételkedne: a kartonruhák reneszánsza nem véletlen, hiszen a Prada és a Louis Vuitton is becsempészte az ominózus darabot idei őszi kollekciójába. Mindegy, hogy újonnan vásárolt vagy vintage darabot viselünk, ügyeljünk, hogy minimális mennyiségű kiegészítővel párosítsuk, hiszen ezek a csodás ruhák önmagukban is képesek helytállni. 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: noilapozo.hu

Szólj hozzá!

Bookmark and Share

Címkék: divat ruha hőség miniruha maxiruha

Idén nyáron a maxiruha a legnagyobb trend, de olyan leheletkönnyű anyagból készült darabokat is mutatunk, melyekkel stílusosan átvészelhető a tikkasztó hőség.


Rengetegszer olvashattuk már, hogy a maxiruha az egyik legideálisabb nyári viselet, egy ilyen ruha igazán jó befektetés, hiszen majdnem minden alakon jól áll, és az sem új információ, hogy az empire szabású, földig érő ruhákkal megidézhetjük az istennőket. Dicséret tehát volt elég, kínálat már annál kevésbé, nem úgy, mint idén nyáron, amikor is a maxiruha tényleg a szezon legnagyobb trendje lett. A paletta persze túlmutat a hosszú ruhákon, így összeállításunkban láthattok még olyan leheletkönnyű anyagból készült darabokat is, melyekkel szintén könnyedén, na meg stílusosan átvészelhető a tikkasztó hőség. Ha pedig a dekadenciára szavazol, válaszd a múltidéző kartonruhára emlékeztető stílust.

Színes fodrok

Kislányos énünk idén nyáron igazán kitombolhatja magát, hiszen a fodros trend gyerekkorunk ruháit idézi. Választhatunk alsószoknyás ruhát, a diszkrétebb megoldások hívei bizonyára az aprólékos ujj-, illetve vállmegoldást részesítik előnyben.

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: noilapozo.hu

Szólj hozzá!

Bookmark and Share

Címkék: divat ruha hőség miniruha maxiruha

Moletteknek

A biztos tartású vászon a legjobb barátunk, ha akad rajtunk némi felesleg, ugyanis egy jó szabású, kellően szűk rövidnadrág kordában tartja a plusz kilókat. Mire ügyeljünk? A rövidnadrág mindenképp feküdjön a derékra és végződjön a térd alatt. Függőleges csíkokkal látszólag ledobhatunk magunkról néhány kilót, a rakott, rövid fazonokat viszont inkább engedjük át a nádszálaknak.

 

 

 

 

 

 

 

 

Homokóra formára

Emlékeznek, hogy Scarlett Johansson milyen farmershortban bringázik a Vicky Christina Barcelona című filmben? Vékony derekú, széles csípőjű alakhoz ideális választás egy magas derekú, farmerból készült combközépig érő rövidnadrág, ami Scarlettéhez hasonló sziluettet kölcsönöz. Bátran helyezzük derekunkra a hangsúlyt egy széles bőrszíjjal, de a felhajtott, enyhén szélesedő szárú darabok is darázsderék látszatát keltik.


 

 

 

 

 

 

 

Forrás: noilapozo.hu

Szólj hozzá!

Bookmark and Share

Címkék: divat visel vékony alak rövidnadrág molett

Akad aki imádja, van aki retteg tőle, de olyan is, aki nem tudja milyen rövidnadrág illik az alakjához. Ha Ön az utóbbi kategóriába tartozik, olvasson tovább, mert eláruljuk, hogy melyik testalkatra milyen shortot érdemes húzni.


Alacsony hölgyeknek

Hiába nem született kosaras alkatúnak, ettől függetlenül nyugodtan viselhet térd fölött végződő, deréktájt díszített shortot. Ezzel optikailag nyújthatja felsőtestét így máris eltereli a figyelmet a lábakról. Az igazi "csalást" persze akkor követi el, ha combközépig érő nadrágot napközben platformszandállal, este pedig magas sarkúval párosít, hiszen a látványos talp - illetve sarok méret szintén nyújtja rövidke lábait.

 

 

 

 

 

 

 

 

Fiús alkatúaknak

Koncentráljon a részletekre, hiszen ezekkel tompíthat maszkulin testalkatán: válassz on masnis, zsebes, széles szárú, vagy épp rakott shortot, ezek nőiesebbé varázsolják a sziluettet! Ha a kevésbé látványos megoldásokat preferálja, elég ha nagy zsebekkel ellátott darabot választ, amik csípőtől lefelé, vagy fenéktájon gömbölyítik fiús alakját. A bátrabbak húzzanak forrónadrágot, hiszen a feneket éppen eltakaró darabok kiválóan mutatnak az izmos, vékony combokon.

 

 

 

 

 

 

 

 

Körte formájúaknak

Ugye már senki sem lepődik meg, ha megint optikai csalással jövünk? Terebélyes alsótest ellenére sem kell lemondani a shortokról, persze a forrónadrágot nem nekünk találták ki. Legkönnyebben egyenes szabású, térd alatt végződő fazonnal nyújtható a körte alak, legfőképp akkor, ha sötét árnyalatú darabot viselünk

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: noilapozo.hu

Szólj hozzá!

Bookmark and Share

Címkék: divat visel alak short illik

Ha kedvet kaptunk a vásárláshoz, igazán nem lesz nehéz dolgunk, elég csak nyakunkba kapni a belvárost. Majd minden kisebb, nagyobb divatcég tavaszi/nyári kínálatában megtalálható ez a rendkívül jól kihasználható és variálható darab.

Ugye már tudja mi a Tunika? Ma is tanulhattunk valamit. Röviden így is jellemzik őket, a ma már női ruhákat: Hosszított felsőrész, női ruha, amelyet nadrágokhoz viselnek. A római időkből származik. A férfiak viselete volt, általában övvel hordták.

A középkorban egészen a 14. századig általánosan viselt ruhadarabfőként az alsóbb néposztályokban, lenvászonból is. Rövid felsőruhaként vagy dupla szoknyaként a chemise-ruhákon hordják. A 19. és a 20. században többször is újra megjelent. Alkalmi selyem, szatén vagy elit márka, mindenről kapunk információt online.

Speciális üzleteket  nem kell keresnünk, számtalan bolt és a piacok is árusítják ezeket a ruhákat. Eredeti márkás, másolt vagy jól sikerül török és kínai. Nekem is régóta egy kedvencem a tunika. Akciókban márkásat, nyáron egy-egy szexi darabot bedobok a kosárba. 2010-ben is biztosan divatban, kényelmesen és szinte minden méretben.

Női elegáns ruházat>>

 

 

Forrás: divat-trend.info

Szólj hozzá!

Bookmark and Share

Címkék: divat elegáns szatén selyem tunika csinos kényelmes

Hol van már az az idő, amikor kizárólag a kismamák kiváltásága volt tunikát viselni? 2008. óta töretlen népszerűséggel tartja magát trendben ez a multifunkciós, hosszú pulcsiként és rövid ruhaként egyaránt használható ruhadarab, melynél kevés praktikusabb és egyben divatosabb öltözéket tudnánk említeni.

A tunikaviselés divatja valójában a messzi régmúltban, egész pontosan az ókorban gyökeredzik, a len- vagy kendervászonból készült előbb ujjatlan, majd ujjas ruhadarabot hölgyek és urak egyként viselhették. Akkoriban a fehér darabok számítottak a legelőkelőbbnek, így azt mindenki tartott ruhatárában, míg a szenátori rangot vastagabb csík jelezte, a bíbor színű tunika viselését pedig jogokhoz kötötték.
Ami azt illeti a 2010-es esztendőben a virágékes muszlintunikák a legkelendőbbek, de pamutból készült társaik is nagy népszerűségnek örvendenek a fiatalabb korosztály körében.

A tunika nagy előnye, hogy a teltebb idomokkal megáldott hölgyek és a soványak egyként viselhetik őket, hisz míg előbbieknél, ahol kell, ápol és eltakar, egy szűk nacival és a legendás 80-as éveket idéző övvel viselve a vékonyabb hölgyek alakján is sokat javíthat. A másik pozitívum, amit a tunikák javára írhatunk, hogy majd minden alkalomra viselhetjük őket. Míg egy csinos, fényesebb anyagú darab egy jelentős eseményen is megállja a helyét, egy sportos pamut tunika a hétköznapok során is lezser eleganciával ruházhatja fel viselőjét. Húzhatunk hozzájuk akár trendi, combközépig érő csizmát is.

A nagy designerek mellett sok sztár is a tunikára esküszik. Míg a hazai celebek köréből említhetjük Szekeres Nórit, vagy Ördögh Nórit, a külföldi színésznők krémjéből legyen elég Sigourney Weavert felhozni példának, aki az idei Oscar gálán örvendeztette meg a nagyérdeműt az ominózus red carpittal harmonizáló, bíbor vörös tunikájával.

 

 

Női elegáns ruházat>>

 

 

Forrás: divat-trend.info

Szólj hozzá!

Bookmark and Share

Címkék: elegáns divatos tunika csinos kényelmes

Randira tökéletes lehet egy szexi tunikaruha is, mely felül semmit, a hosszú lábakból viszont annál többet mutat. Ha kevésbé volnánk bevállalósak nagyon szép tengerészmintás ruhácskákat is lelhetünk, akár klasszikus, elegánsabb, akár sportosabb fazonban.

Ha egy exkluzívabb eseményen, fesztiválon szeretnénk megjelenni egy fodrokból építkező, trendi pasztellruha is szóba jöhet a választásnál, mely egyszerre szolid, és ugyanakkor kellőképp figyelemfelkeltő is különleges szabásának köszönhetően.

Visszatérve az alapdarabokhoz, a már fent is emlegetett forró sort tényleg senkinek sem hiányozhat a szekrényéből, sportcipővel laza, magas sarkúval alkalmibb megjelenést biztosít. Készülhet vászonból is, ezesetben akár még randira, elegánsabb megmozdulásokra is tökéletes lehet, a farmert viselhetjük buliba, de kirándulásnál is jó szolgálatot tehet egy leheletkönnyű toppal.

Itt a még mindig divatos miniszoknya. A sportosabbakat viselhetjük kiránduláshoz, a fényest és a feszülőst randira, fesztiválra, a buggyost egy extrém buliba mondjuk egy pár figyelemfelkeltő, szupertrendi térdzoknival. Ne idegenkedjünk a fuxekliktól, most tényleg igazán menőnek számít viselésük!

Ha a rövid sortokban, miniszoknyában, tunikákban feszélyezve éreznénk magunk egy mintás naciban még mindig sokat tehetünk megjelenésünkért. A hippi lányokat idéző virágmintás jól jöhet egy romantikus randi alkalmával, a csíkosban, vagy a metálosban, ha az anyag minősége engedi, exkluzívabb eseményeken is megjelenhetünk.

Ha éjszakába nyúló programot tervezel, vigyél magaddal egy lenge kis kardigánt, vagy egy fiús zakót, nemcsak fázni nem fogsz, az említett ruhadarabok szerelésed tökéletesen trendi kiegészítőivé avanzsálnak.

Ne feledd, ez a nyár a tiéd! Összeállításunkból is láthatod, szinte mindent szabad! Légy kreatív, merész és szexi, ha akarod, keverd a szezont a fazonnal, csak arra figyelj, hogy megjelenéseddel másokat ne sérts meg. Ha tudod, hogy olyan helyen kell megjelenned, ahol a többség konzervatív felfogású, a trendeken belül maradva, próbálj meg te is egy kicsit visszafogottabban felöltözni. A nyári kínálatot elnézve könnyű dolgod nem lesz, de azért a küldetés nem teljesíthetetlen! Még egyszer, figyelj a kiegészítőkre is!

.. és még emlékezhetünk 2009-ből is néhány luxus darabra, amikből sokat már óriási kedvezményekkel be is szereztünk a téli hónapokban. Itt az idő, sok-sok randi ruci bevetésre készen!

 

Női és férfi ruházat>>

 

 

Forrás: divat-trend.info

Szólj hozzá!

Bookmark and Share

Címkék: divat ruha nyári elegáns sportos csinos kényelmes

Összeállítások fesztiválra, kiránduláshoz, buliba vagy randira nőknek. Az izgalmas és természetesen örömteli hónapok májustól szeptember végéig tartanak általában, egyszer-egyszer október elején is még felvehetjük ezeket a ruhákat szabadtéren is.

Az aktuális divatirányzatokkal ismerkedve a külföldi kifutókon hemzsegő, sok extra vékony modell láttán, sokszor kétségeink támadhatnak, vajon az általuk bemutatott ruhák közül, személy szerint nekünk, melyek állnának jól. Tovább súlyosbíthatja a helyzetet, ha azon kezdünk gondolkodni: „szép-szép az áttetsző estélyi, de egy randira mégsem húzhatom fel, elsőre, másodjára talán túl sok lenne, a partnerem félre értené, voltaképp mit is akarok tőle…”.

Ha egy komoly randira nem is, egy csajos házibuliba azért még viselhetjük a 2010-es esztendő egyik favoritját, a szuperszexi villantós rucikat, és egy mellkidobós topon is szelídíthetünk egy szexi farmersorttal. Minden fantáziánkon és a kiegészítőkön múlik!

Mást viselünk persze egy fesztiválon, és megint mást veszünk fel egy nagy kiránduláshoz, hogy mit mivel és hogyan érdemes párosítani, hogy tetőtől-talpig trendben tudjuk magunk, és az adott szituáció se feszélyezzen, ebben szeretnénk segíteni!

Az első és legfontosabb tanács, hogy berögzült szabályok nincsenek. Merj újítani, és izgalmas leszel! A hangsúly javarészt azon áll, vagy bukik, milyen dögös alapdarabokat szerzel be, amiket aztán alkalomtól és kedvtől függően variálhatsz egymással. Lássunk egy-két konkrét példát.


A szexi, virágos költemények kétségkívül a 2010-es nyári szezon egyik favoritjai. Egy elegánsabb szandállal, formabontó saruval, esetleg babacipővel viselve ezeket a szellős ruhácskákat, nyugodtan megjelenhetünk egy nyári fesztiválon is. Ha randira készülünk, feldobhatjuk egy színes nyaklánccal, egy egyedi kalappal, táskával alapdarabunkat és máris egyéniek leszünk. Akár kiránduláshoz is megfelelő lehet a ruha, ha elég laza, könnyű, nem gyűrődő anyagból készült. Ezesetben viseljük tornacipővel és mondjuk trendi baseball sapival.

Ha a kirándulásnál maradunk, választhatunk persze sportosabb, ugyanakkor mégis szexis darabokat is. A kínálatban forró sortokat és lenge dzsogingokat is találunk szép számmal, a sztreccses fehér farmert tűsarkú szandival pedig nyugodtan felvehetjük buliba, vagy randiba is, csak a felsőt igazítsuk az eseményhez.


Női és férfi ruházat>>



Forrás: divat-trend.info

Szólj hozzá!

Bookmark and Share

Címkék: divat nyári elegáns csinos kényelmes csípő sportos.

Irány a munka
A következő darab egy lábbeli. Az üzletekbe néhány éve került a polcokra a mai “divatos” formájában és – férfi körökben – hamarosan mosoly tárgyává vált. A gumicsizmát a kertészektől a katonaságig mindenhol széles körben alkalmazzák, így a férfiaknak egy felszerelés jut eszébe róla, nem egy dekoratív lábbeli. Legyen rózsaszín, egy somfordáló cicával mintázva vagy párducmintás, két vadmacska szempárral az orrán, nem változtat a véleményünkön: idétlen. Ha fanatikus cipőrajongó vagy, egy pár kötelező, de a kerten kívül inkább ne hord.

A szexszimbólum
Ez a legjobban vitatott darab. A XVI. században még a gazdag férfiak hordták, napjainkban viszont kizárólagos női jog a magassarkú viselete. Negatív egészségügyi hatásai hosszabb távon károsak, de egy-egy randin vagy hétvégi kiruccanáskor jobb kisugárzásunk lehet benne. Magassarkúban mindenki vékonyabbnak néz ki, combjai formásabbak lesznek. Média,sztriptízbár, magassarkú, meztelen nő, szex. Ezek a szavak “emlékláncok” a fejükben, nem csoda ha sokat időzünk tekintetünkkel egy ilyen lábbeliben magabiztosan vonuló hölgyön. A gond ott kezdődik, ha a magabiztos díva látszata helyett úgy tipegünk, mint egy lábujjhegyen járó pingvin. Gyakorold otthon tükör előtt a magabiztos járást, mielőtt megmutatod formás lábaid a világnak. Figyelj arra is,hogy vannak férfiak akik imádják, ha magassarkúban mászol rájuk éjjel, de vannak akiknek kifejezetten zavaró “fenyegetés” az ágyban.

Neylon zacskó-effekt
Ismerősöm a címben feltett kérdésre ezt válaszolta: “Természetesen a bugyit.” Jót nevettünk és ennyivel letudtuk, majd itthon rájöttem, adott egy hasznos tippet. Az a kijelentés, hogy szeretnénk átlátni a női ruhákon mindaddig izgató, míg meg nem tehetjük. Nem ízléses, ha a bugyi körvonalai vagy a melltartó csipkéi átlátszanak. A melltartó pántja inkább legyen szilikonos, és a tanga ilyen szempontból praktikusabb. Ha világos felsőt vagy nadrágot veszel fel, gondosan válassz hozzá fehérneműt, ne látszódjon át a színe!

 

Férfi és női ruházat>>

 

 

Forrás: divat-trend.info

Szólj hozzá!

Bookmark and Share

Címkék: elegáns ruházat magassarkú gumicsizma divatos

A nők hihetetlen érzékkel találják meg a különböző trendi ruhadarabokat és kombinálják őket így elérve hogy egyéniségüket látványosan kifejezzék, divat vagy inkább anti-divat ez. Néha a legelképesztőbb holmikat képesek felvenni, amiket mi pasik nem fogadunk kitörő örömmel és elismeréssel. Itt van 5 darab ezek közül egy pasi szemszögéből:

Napszemüveget a frizurába, ne a szemre! A hölgyek közül sokakat meglephet, hogy ez a kiegészítő helyet kap a cikkben. A napszemüveg funkciója a szem védelme a káros UV sugarak ellen ugyanakkor viselet szempontjából sem elhanyagolható kiegészítő, egy valamire való férfi a szembejövő hölggyel szemkontaktust vesz fel és nem időzik sokáig a dekoltázson. Itt kezdődik a gond, ugyanis a napszemüveg a nő szemét és szemkörnyékét tejesen eltakarja, így fantáziánkra bízva a fedett szempár kialakítását. Rendszerint őzike szemekkel vagy tüzes, vadító pillantással felruházva a hölgyet, aminek – miután lekerült a szemüveg – csalódás a vége. Szemünk védelmére szükségünk van, de arra figyelj, hogy stílusodnak megfelelőt válaszd, és tiszteld meg hímnemű beszédpartnered annyival, hogy ne árulj “zsákbamacskát”. Vedd le mikor szóba elegyedtek és pillantásoddal csábíts, ne a napszemüveggel!

Mutasd magad…
A deszkások nagy kedvence a buggyos ülepű nadrág, náluk talán bevágódsz, ha ilyet hordasz, de más körökben egyszerűen gáz. Sem combjaid, sem feneked formáját nem emeli ki. Ugyanez a véleményem a háremnadrágról. Egy ilyen ruhadarab azt súgja viselőjéről: “Nincs jó
fenekem, takargatnom kell”. Lehet így is gondolod a tükör előtt, de ezt a döntést inkább hagyd ránk, férfiakra.

…büszkén!
Úgy néz ki, mintha elfelejtetted volna átvenni a pizsamát reggel. Szintén azt mondja: “Nincs jó alakom,takargatnom kell”. Hordj feszülős ruhákat, emeld ki az alakod, mindig lesz akinek tetszeni fog.

 

Férfi és női ruházat>>

 

 

Forrás: divat-trend.info

Szólj hozzá!

Bookmark and Share

Címkék: divat csinos utálják ruhadarab viseld

JoyDivat 2010.07.14. 08:00

Hőségriadó

Az akcióban szereplő és egyéb elegáns ruházat megtekintéséhez kattintson ide>>

Szólj hozzá!

Bookmark and Share

Címkék: divat akció elegáns hőségriadó ruházat kosztüm öltöny

Ruhák

A ruhákra nagyjából ugyanaz vonatkozik, mint a felsőrészekre: minél hangsúlyosabb, minél szűkebb derékban, annál jobb. Egy valamit azonban kötelező betartani: homokóra alakhoz ne válasszunk jóval térd fölött végződő szoknyát, mert könnyen úgy festhetünk mint akinek gömbölyű formáin elveszett a ruha hossza. Viselhetünk olyan maxiruhát, ami csípőtájékon nem feltűnő mintájú vagy színű, de azokra a ruhákra sem kell nemet mondanunk amik térdig érnek, lényeg, hogy hangsúlyozzák a derekat. Az egyenes szabás tehát tiltólistás, az A-vonalú, bővülő ruhák és szoknyák megfelelő felsővel még a legszélesebb csípőn is jól mutatnak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nadrágok

Butaság, hogy széles csípőhöz nem viselhetünk farmert, csak épp be kell tartanunk azt a szabályt, ami a nadrágokra összességében vonatkozik: nem viselünk csípőre ejtett slim fazont. Miért? Ha nadrágunk dereka nem végződik az alakunknak megfelelő magasságban, többnyire azt hangsúlyozzuk, amit palástolni kellene. Szó sincs arról, hogy a kismamanadrágra emlékeztető fazont kellene hordanunk, de lássuk be, hogy a csípőnadrágok túl sok teret engednek a felcsúszott kilóknak! Domborodó párnák helyett adjunk határozott ívet a csípőnknek, méghozzá egy köldök alatt végződő, egyenes szabású vagy bővülő szárú nadrággal. Nem kell lemondanunk a sortokról sem, de túlságosan rövid fazont semmiképp ne válasszunk. A kiváló kontraszthoz elég, ha a pólót behúzzuk a bővülő szárú nadrág derekába, ami épp elég magasan van ahhoz, hogy formás derekat mutasson, hosszú nyaklánc, platform szandál és kész.  

 

 

 

 

 

 

 

 

Elegáns női ruházat>>

 

 

 

Forrás: noilapozo.hu

Szólj hozzá!

Bookmark and Share

Címkék: divat ruha elegáns csinos hangsúly csípő