Nyáron általában kevesebb állásinterjút tartanak a cégek a szabadságok miatt, mégis előfordulhat, hogy kánikulában kell megjelennünk egy bemutatkozó beszélgetésen. Nagyon fontos, hogy jó benyomást keltsünk már a megjelenésünkkel. Ugyan nyáron némi engedmények lehetnek, de alapjaiban az öltözködési etikett nem változik: kötelező az öltöny és a harisnya.

Egy álláspályázat elnyeréséhez a szakmai felkészültség mellett nagy jelentősége van az öltözéknek. Míg a felsőbb vezetői pozícióknál a férfiak esetében az öltöny, hölgyek esetében a nadrágkosztüm vagy kosztüm a "munkaruha", középvezetőknél sem árt egy kicsit jobban kiöltözni annál, mint ahogy a hétköznapokban szoktunk.
"A hőség azonban némileg módosítja az öltözködési szabályokat, kisebb-nagyobb engedmények lehetségesek"- avatott be Joó Zsuzsa karrier-tanácsadó. Eszerint a hölgyek változatosabban öltözködhetnek, például felvehetnek a kosztüm helyett szoknyát és blúzt, de szigorúan harisnyával, és a szoknya térd alatt kell, hogy érjen. A férfiak a nyári öltöny mellett, ha óriási a hőség, lehetnek rövid ujjú ingben, de a nyakkendő itt sem maradhat el.

Az ujjatlan top szexuális üzenet

A karrier-tanácsadó szerint kerülni kell a hölgyeknek a finomabb tapintású anyagból, például selyemből készült, átlátszó és ujjatlan, vagy spagetti-pántos topokat, mert ezek szexuális üzenetet hordoznak. Nem célszerű pirosra lakkozni, és kövekkel, matricákkal díszíteni a körmöket, ellenben egy szolidabb gyöngyházfény szinte kötelező. A hölgyek esetében a nyári szerelésben annyi lazaság elfogadott, hogy elöl zárt, hátul nyitott cipőt hordhatnak.

Férfiak téli öltönyben


A férfiak öltöny és nyakkendő ruházata nem nyújt túl nagy változatosságot, viszont akinek nincs pénze beruházni egy nyári öltönyre, inkább ingujjban menjen, és a karján vigye a zakót, vagy ha nagyon izzadékony, bátran kérdezze meg, hogy leveheti-e a zakóját a beszélgetés alatt. Jobban tolerálják az efféle viselkedést az interjúztatók, mintha a pályázó verejtékben és téli öltönyben úszva ül előttük. Férfiak esetében elfogadott a vászon vagy szövetnadrág is.
A póló, a bermuda nadrág és a strandpapucs, vagy szandál tilos az állásinterjún, bármilyen szintű állásról is van szó. Szintén komolytalanná teszi a pályázót, ha baseball sapkát visel, a napszemüveg homlokra tolva is rendkívül illetlennek számít.
Alapvetően az a szabály, hogy minél magasabb beosztású állásról van szó, annál inkább természetes a konzervatív elegancia, s ez az öltözködési stílus nem idegen a pályázótól sem - tette hozzá Joó Zsuzsa.

A kabát és a harisnya kell

Célszerű egyébként a hölgyeknek blézert, az uraknak zakót vinni, még a legnagyobb hőségben is, mert elképzelhető, hogy egy erősen légkondicionált helyiségben tartják majd a beszélgetést, és nagy meleg után esetleg majd éppen fázni, sőt megfázni fog a pályázó.
 Az izzadást nemcsak a meleg okozza, hanem az idegesség is, így ne törődjünk a hónaljban megjelenő foltokkal, lényegében kivédhetetlen jelenségről van szó. Sem a hónaljba varrható párnácskák, sem egy pamut trikó az ing alatt nem gátolja meg igazán a verejtékfoltok megjelenését, sőt, kényelmetlen viseletük még fokozhatja a kellemetlenségeket. Nem kell tökéletességre törekedni, hiszen egy sikeres elbírálás után is előfordulhatnak a foltok. Ettől még nem lesz valaki kevésbé jó szakember.
A hölgyeknek viszont jó tanács a harisnyát az interjú előtt a mosdóban felvenni. Majd a beszélgetés végeztével meg is szabadulhatnak tőle szintén a mellékhelyiségben, így nem kell izzadniuk a hőségben.
Színek tekintetében Joó Zsuzsa megengedőbb, szerinte az ízlésesen összeválogatott öltözékben nem baj, ha akad élénk szín is, de azért kerüljük a maci mintás nyakkendőt, vagy a ciklámen zakót és inget. Általában a világos, pasztell színű blúzok és ingek az elfogadottak, és talán a férfiak esetében a barna öltöny kissé unalmasnak hathat, egy kellemes színű ing illetve egy jól eltalált nyakkendő már fél siker.
Joó Zsuzsa szerint a legelegánsabb és legkonzervatívabb öltözéket a bankvilágban illetve a pénzügyi szférában találjuk, de egy mezei tanári álláspályázatra sem illik farmerban elmenni, még ha az később hétköznapi öltözékünk is lesz. Inkább két fokkal legyünk elegánsabbak, mint egy fokkal alulöltözöttek- javasolta a karrier-tanácsadó, aki szerint legyen az etalon egy nyári esküvő vagy egy nyári színházi öltözék.

Elegáns ruházat >>

Forrás: origo.hu

Szólj hozzá!

Bookmark and Share

Címkék: ing divat elegáns nyakkendő kosztüm öltöny

A bejegyzés trackback címe:

https://divathaz.blog.hu/api/trackback/id/tr772068325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása